A PAPÍRMERÍTÉS TÖRTÉNETE
A papír feltalálása
A papírt isz.105-ben találta fel a Han dinasztiában uralkodó Ho-Ti császár minisztere Caj Lun.
Javasolta a császárnak, hogy a nehéz bambusztábla és a drága selyem helyett papírra írjanak. A császár elfogadta és elrendelte a papírkészítés elterjesztését.

A papír alapanyaga
A papír növényi rostokból készül.
Kínában a papír alapanyaga eperfaháncs, bambuszrost, különböző kínai füvek voltak, melyhez kiegészítésként kevés rongyhulladékot kevertek.
A papírkészítés terjedése
A papírmerítés (a későbbi fehírmívesség) Kínából terjedt Koreába, Japánba. Az iszlám kultúrterületen át a Közel-Keletre, Észak-Afrikába, majd Itálián, Spanyolországon át Európába.
Kína a papírkészítés titkát évszázadokon keresztül őrizte. Szamarkand volt az a terület, ahol 751-ben egy háború során kínai hadifoglyokat mesterségük gyakorlására kényszerítettek.
Ezután Szíria, Palesztína, Perzsia, India arab uralom alatt álló városaiban is megkezdték a papír készítését. Majd Kairóban és a marokkói Fez-ben is dolgoztak papírmerítők.
Az arab-mór kultúra a papír ismeretét elterjesztette Európában is. Spanyolországban először a Valencia melletti Xativában indult el a papírkészítés 1100 körül.
Itáliába az egyiptomi műhelyekből szállították a papírt, Szicílián keresztül. Az első itáliai műhely Fabriánóban kezdte meg működését.
Magyarországon 1310-ből származik az első papíroklevél. A gyártás a XVI. Században indult meg. Papírmalmokat alapítanak Lőcsén, Brassóban, Kolozsváron, Nagyszebenben.
A papírkészítés fejlődésének nagy lendületet adott az írás elterjedése és a nyomtatás feltalálása.
A papírkészítés módszerei folyamatosan fejlődtek, de az alapvető lépések a mai napig nem változtak.
A papírmerítés folyamatáról itt olvashat.
|